Hogyan mutasd ki a kutyádnak, hogy szereted?

ÉTEL = SZERETET

Ahogy a nagymamáinktól megszokhattuk, az ételről való gondoskodás, a kalória bevitelnél sokkal többet jelent. Lényegében lefed minden pszichológusért kiáltó motivációnkat amire csak gondolni tudunk, a méltóságérzettől kezdve a gondoskodás iránti vágyig. Amikor valaki ételt készít nekünk, nem csupán azt fejezi ki, hogy pusztán törődik velünk, hanem megmutatja, hogy pontosan mennyire is törődik.

Viszont amit a kutyánkkal etetünk, bár kétségtelenül nagyon fontos, de nem a végső szempont a mérlegelésben arra vonatkozóan, hogy mennyire is szeretjük őt. Lehetőleg ne vesszünk el a kutyatápok politikájában - ami igen, valóban létező fogalom. A legjobb amit tehetünk, ha megfigyeljük a kedvencünket, hogy mi az, ami számára a legmegfelelőbb: mitől érzi magát a legjobban, mitől lesz csillogó a szőrzete, mitől lesz friss a lehelete, de emellett persze a minőség is fontos tényező.

Kísérletezzünk egy kicsit (persze ez nem vonatkozik arra az esetre, ha tudjuk, hogy érzékeny a kutyánk gyomra, vagy az egészségügyi állapota miatt speciális tápot kaphat csak). Ha már tudjuk, mi az, ami a legjobban beválik nála, maradjunk annál. Nem feltétlen kell megvenni a legdrágább tápokat, a pénztárcánkhoz igazítva válasszuk ki az elérhető legjobb minőséget. Ne legyen bűntudatunk, és ne adósítsuk el magunkat, csak hogy a kutyánk kizárólag „organikus csirkenyakat„ ehessen. A kutyák általában szívós kis lények, a legfontosabb az ő szempontjukból, hogy mi egészségesek legyünk, stabilan és pozitívan álljunk a lábunkon, megteremtve ezzel a biztonságos, szerető otthont számukra.

NE CSINÁLJ ABBÓL NAGY DOLGOT, HA ELMÉSZ OTTHONRÓL

Ha nem is értünk egyet mindenben Cesar Millan-nal, kétségtelen, hogy bölcs a meglátása, miszerint túl sokat antropomorfizálunk. A kutyák kutyák, nem pedig emberek bundában. Persze ettől még a "gyerekeink". 

De kinek is árt, ha szentjánoskenyér-zabos tortát sütünk a kedvencünknek születésnapjára, vagy épp felöltöztetjük Farsangra, nem igaz? (Bár biztosan van pár tacskó, aki ha tudná elmondaná, mennyire átlépi nála a határt az a bizonyos hot-dog jelmez). Tény, hogy a legtöbb rituálénk, melyet kétlábú társainkkal osztunk meg, nem éppen kutyáknak lettek kitalálva. Gondoljunk akár azokra a búcsúzásokra, amikor elhagyjuk a házat. Fontos, hogy ne csináljuk nagy ügyet belőle, legyen szó egy gyors bevásárlásról vagy akár, ha hosszú órákra hagyjuk is őket magukra. Normál esetben így a felnőtt kutyák, amikor látják, hogy indulásra készek vagyunk, sóhajtanak egyet és elhelyezkednek a kanapén.

Az érkezések és távozások jelentőségének felerősítése olyan, mint amikor először visszük oviba a gyereket, nem a szeretetünk kinyilvánítása kutyánk felé. Sok kutya számára ez sokkal inkább a biztos út a szeparációs szorongás felé, vagy ennek erősítéséhez. A szeretetünket, örömünket ne ilyenkor mutassuk ki kedvencünknek, erre válasszunk másik időpontot, amely spontán és nem kapcsolódik magatartásbeli esetleges problémákhoz.

ISMERD MEG ÉS FOGADD EL A KUTYÁDAT

A kutyák olyanok akár a hópelyhek, nincs két egyforma. Ha már vannak is korábbi tapasztalataink a gazdi lét terén, ne legyenek illúzióink, ami az egyik négylábúnál bevált, a másiknál nem biztos, hogy működni fog.

Az egyik kutya a májért él-hal, a másik pedig egy sípolós játékot részesít előnyben. Az egyik ebet nem zavarja egy kis húzás a pórázon, jelezve az irányváltást, a másik pedig gutaütést kapva földhöz vágja magát. (Ismerős?)

Sőt még fajtákon belül is, minden kutya külön egyéniség. Még ha céltudatosan is szerzünk be egy adott kutyafajtát - fizikai tulajdonságai vagy temperamentuma alapján- sincs rá garancia, hogy maximálisan azt kapjuk, amit vártunk, de ezt el kell fogadnunk. A legnagyobb szeretet, gesztus, amit adni tudunk nekik, hogy elfogadjuk őket úgy, ahogy vannak. Ők fordított esetben feltétel nélkül így tesznek. Engedjük el az előre elképzelt, és gyakran romantizált képeket arról, hogy milyennek is kellene lennie kutyánknak. Ha arra is vágytunk mindig, hogy legyen egy kutyánk, akivel ki tudunk menni a kutyafuttatóba, de ennek ellenére, kutyánk abszolút nem jön ki más kutyákkal, annak ellenére, hogy mindent jól csináltunk a nevelésénél, nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem próbálkozhatunk kutya tréninggel, illetve ellenkondicionálással egy képzett hozzáértő segítségével addig, amíg nem készül ki a gazdi és a kutya is egyaránt, amíg nem érezzük túl nagy erőfeszítésnek, csak hogy megkapjuk az elképzelt álomkutyát.

Előfordul olyan is, hogy valaki annyira ragaszkodik a már eltávozott kutyájához, hogy az utána következőt vagy következőket is hozzá hasonlítja, sokszor egészségtelen módon. Ezért különösen nem szerencsés addig új kutyust vállalni, amíg a gyászunkat még nem tudtuk feldolgozni, olyannyira, hogy az új négylábú gondolata az elvesztett kedvenc utáni sóvárgást váltja ki. Mindenképp várjuk meg, míg a sebek begyógyulnak valamelyest. Segítség lehet nyitni egy új kis kedvenc beengedése felé, ha teljesen más típusú, megjelenésű, vagy ellenkező nemű kutyát választunk.

HAGYD ŐKET ÉRINTKEZNI A VILÁGGAL

Annyira szeretjük kutyáinkat, hogy képesek vagyunk túlfélteni és úgy érezzük mindentől meg kell óvnunk őket, nehogy bajuk essen. Viszont a kutyák igen erősen arra "vannak programozva", hogy érintkezzenek a környezetükkel, felfedezzék azt, mindent megszaglásszanak, futkossanak, ugráljanak, bökdössenek, és úgy összességében mindent közelről megtapasztaljanak.

Jellemzően a városi kutyák, leginkább a négy fal között, egy kényelmes kanapén töltik idejük nagy részét. Életüket színesíthetjük autókázással, kutyabarát helyek látogatásával, sétákkal a környéken, kirándulásokkal a természetben vagy szintén szőrös barátaik látogatásával. Engedjük őket elmerülni ősi ösztöneikben: például az orosz agarak nem kergetnek már nyulakat és a terrierek többsége sem fog patkányokat, viszont léteznek szervezett sporttevékenységek, amelyekkel ezeket tudják imitálni számukra. Ilyenek például az agility (egy olyan sport, ahol a kutyának a lehető leggyorsabban, az utasításaidat követve kell teljesítenie egy akadálypályát), a Cani-Cross (egy kicsit nagyobb fizikumot igénylő sport, amely az állóképességre és a gyorsaságra helyezi a hangsúlyt), a Flyball (egy egyenes vonalon végzett akadály verseny, amelyet a kutyának utasítások nélkül kell elvégeznie) és így tovább. Remek elfoglaltságok közül lehet választani, melyeket gazdi és kutya együtt élvezhet. Végülis mit imádnak a kutyák (rajtunk kívül természetesen)? Imádják az életet, az pedig, hogy minél jobban kiélvezhessék, a mi feladatunk. Azzal pedig, hogy megadjuk nekik a plusz lehetőségeket, erősítjük a köztünk lévő kapcsolatot is.

A KUTYÁKAT MUSZÁJ IMÁDNI

A valóban kutyás emberek, a pultról való étellopástól kezdve, a kutyalábszagú kanapén át is szeretik kedvencüket, amely valójában nemcsak róluk szól, hanem az egész faj szeretetéről tanúskodik. Többségünk általában egy bizonyos fajtához ragaszkodik. Vagy éppenséggel a hátránnyal induló egyedekhez (legyen szó fekete szőrű, háromlábú, vak, süket stb. kutyusról, mindannyiuk ugyanúgy igényli a szeretetet, törődést). A lényeg viszont, hogy megtanítsuk viselkedni kutyánkat az utcán, közösségben, hogy például ne szaglásszon végig minden 

érdekes idegent, mert ezt nem mindenki fogadja kitörő örömmel, nem feltétlenül érti egy „nemkutyás” a szokásaikat. A nem megfelelő nevelés pedig hatással van az egész faj megítélésére. Az hogy pozitívan vagy negatívan 

ítélik meg a kutyánkat, az csakis rajtunk múlik. Soha nem volt még korábban ilyen mértékű a fejlődés és nyitott a hozzáállás a kutyák megítélése kapcsán: a kutyákra ma már szociális partnerként tekintünk, akik a megnyugtatás és a vigasztalás forrásai. Gondoljunk csak a terápiás kutyákra, akikkel kórházakat, idősotthonokat, óvodákat látogatnak. Ugyanakkor a technológia fejlődése, zökkenőmentessége és közvetlensége révén társadalmunk elvár egy egyfajta tökéletességet a mindennapi interakciókban. Az állatok pedig ezzel szemben igencsak kiszámíthatatlanok, bizony előfordul, hogy váratlanul és váratlan helyre végzik el a dolgukat, vagy 

ugatnak, amikor nem szeretnénk, rohangálnak fel alá a lakásban, és igen, előfordulhat, hogy megharapnak.

Aki valóban szereti a kutyáját, illetve úgy összességében a kutyákat, az sosem állítja olyan helyzet elé, ami kiszámíthatatlan számára, amitől bizonytalannak érezheti magát. 

Rengeteg munkával jár, hogy kutyánkat megfelelően szocializáljuk, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott kutyus lehessen.

Röviden, mi adjuk számukra az alapokat, az önbizalmat, az eszközöket, hogy minta "kutyapolgárok" lehessenek. Egy ilyen jól nevelt kutyát pedig még azok is elfogadnak majd, akik igazából csak az okokat keresik, hogyan korlátozhatják kutyatársainkat és akik meg akarják határozni számunkra is, hogy hova vihetjük őket és hova nem. Hova kaksizhatnak és hova nem. Amikor mi természetesen úgyis felszedjük azt, nem igaz?

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy mit tehetsz idősödő kedenced boldogságáért, olvasd el ezt a cikkünket is: Idősödő kutyád boldogsága